Fekete István: Tüskevár (1957) - részlet
Tutajosunk tehát megszerezte a tüzelőt, és tüzet rakott...
Tutajosunk tehát megszerezte a tüzelőt, és tüzet rakott, ahogy Matulától látta. A fiú önkéntelenül is megfigyelte az öreget, és most öröme tellett a tűzrakásban. Alul a nádcsóva, rá vékony ágak, aztán – mint a háztető – vastagabbak. Alá a gyufa, aztán félreállt, és úgy nézte a kibuggyanó fehér füstöt, mint a szépség lenge csodáját, az ebéd ígéretét. Ősi megelégedettség pihent el a szívében, aztán arra gondolt: mi lenne, ha nem lenne tűz, hiszen tűz nélkül szinte semmije sem maradna az embernek. Gyula kezdte megérteni a tűzimádókat. A füst később elszürkült, de a kiugró lángocskák alig látszottak az erős napsütésben. Mi a füst – nézte Gyula a tüzet –, és mi a láng? És – végeredményben – mi a tűz? Gyula természetesen tanulta, mi az égés, mi a hő, az égni képes gázok szerepe, de ez itt most más volt és titokzatosan szép. Füst lesz belőle és hamu – gondolta – és meleg, égő és elreppenő gázok és gőzök, de külön megmarad minden, és ha össze lehetne rakni, megint fa lenne… De nem lehet összerakni soha többé. Más lesz belőle, része valaminek, ami él. A meleg felreppen a felhők alá, a füst szétfoszlik mint gáz és korom, a hamut a földbe viszi az eső, és az anyagból újra növények lesznek, melyeket esetleg megesznek az állatok, vagy elkorhadnak, ami megint csak égés, és kezdődik minden elölről. Kezdődik? – tűnődött a fiú –, hol kezdődik? – Huncut a Ladó! – fuvolázta egy aranymálinkó az égerfán, de Gyula már ezért sem haragudott. Felnézett az aranysárga madárra, és arra gondolt, hogy a ragyogó tollak, a szárnyalás és fészek is elégnek az élet láthatatlan lángjában. Hova lesz a mozgás? Mi lesz a fuvolázó hangok energiájából? Tutajos rakta a tüzet. “Etetem…” – gondolta, és tűnődő gondolatai egyszerre szétrebbentek, mert gyomra kordulása azt mondta, ideje volna már inkább őt etetni.
Fekete István: Tüskevár (1957)
 - részlet )